ZSARNOK-ÁLLAT

Lássuk, mi történik, ha összezárjuk magunkat azzal, aki valóban szeret.

Én bizony magam sem tudom, akad-e olyan gyémántokkal rakott legény, akit huszonnégy óra után ne kívánnék a pokolba, vagy legalábbis ne hiányolnám a távollétét.

Sokáig azt hittem, az unalom teszi, hogy akadályozzuk a jó közérzetet, majd beláttam, épp ellenkezőleg, hogy akadályozzuk a mozgás, az érzés, a gondolatok szabad áramlását, vagyis csapongó képzeletünket zárjuk szerelmünk börtönébe, ez teszi, hogy idővel elfajul, halotti pózba dermeszt mindkettőnket a tapintat és az illem szabályai, s rövidesen beköltözik hozzánk az unalom .

Nem mintha mindez az én nyomorúságom volna.  Bizonyára szeretteim is hasonló aggodalmat táplálnak, amikor egyre buzgóbban győzködnek arról, milyen csodálatos, ha együtt töltünk még egy, ötven, ötezer órát, évet, míg szívük mélyén a szabadág angyala dübörög, várva és táplálva a búcsú és a viszontlátás örök virágait.

Az ember zsarnok-állat. És ha már zsarnok, legalább annyi szoruljon belé, hogy tudja, mikor kell távoznia.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.