BEFEJEZETLEN

Most mondd meg, miért írnék épp neked? Ott van a szünet, az unokák, a napsütés meg az az átkozott gondolat, hogy feladom, elég volt kihúzni magam a hajamnál fogva a katyvaszból, amelybe örök dilettantizmusom kever, teszem a dolgomat, aztán meglátjuk.

Egyáltalán miről írnék?  Hogy szerdán papírra vetettem két évszázad bölcseletének dióhéjnyi kivonatát? Csütörtökön versenyen drukkoltam a gondjaimra bízott ifjaknak, hogy ne érje őket bánat és kudarc? Pénteken egy kétéves fiúcska társaságában űztem a badu-badu és a kipp-kopp-kopogok ritmus- és hanggyakorlatot, míg jött a szombat és én felelevenítvén háztartásbéli tudományomat álló nap mostam és sikáltam, hogy aztán rend és illem szerint következzék a vasárnap, családdal és egykori férjemmel, aki beteg?

Sütöttem blincsikit. Közben rájöttem, már megint, de ha már rájöttem, megosztom veled, hogy hasonlít ez az én mostani állapotom arra a tizenhat éves ámokfutásra, amikor vártam a találkozást meg a megváltást meg a csodát, azzal az egyetlen, mégis számottevő különbséggel, hogy ma már egyiket sem hiszem.

A megváltás bezárt. Elkárhozunk. Mert ugye te is valami tisztára, üdére vágysz, mint én - csak hát az nem én vagyok.

Maradjon így? Vagy írnod kellene? Minden nap, minden órában, nem hitvitákról, de valami sokkal nagyszerűbbről, nyárvégi éjszakákról meg levendulákról meg arról, amikor teát főztünk és szerettelek?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.