ÉN MINDIG FORRÓN

https://www.youtube.com/watch?v=MFcFsVJ0nsM

Ideje komolyra fordítanom a szót. Ma kissé szétszórt vagyok, nincs kedvem  erkölcsi prédikációkhoz, rám tört a köznapi hülyeség, ez nálam gyakran megesik, arra gondoltam, jól jön a kikapcsolódás.

Azért ne essünk túlzásba. Volt móka, kacagás, volt némi exhibició, aztán, hátha a gondolatok is visszatérnek, következhet az írás, mert ma valahogy semmi nem stimmel velem.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy reggel nem akaródzott felkelni. Régen rossz, ha a napomat így indítom, tudni illik többnyire ötkor már viricskolok, és a késői ébredés nálam annak a jele, hogy tunyulni fogok.

Aztán a kávé. Hidegen ittam. Téged ez nem lep meg, de én MINDIG forrón iszom a kávét, már ami az első kortyokat illeti. 

Mondtam is magamban, íme, a második ómen.

Aztán átmentem vásárolni, az ilyen földi dolgokról sosem feledkezem meg, és közben rájöttem, odakint nyár van, megint és mindig, én meg úgy belefeledkeztem itt a számítógépbe, hogy már csak azt számolom, van-e még időm szeptemberig, mert hogy életemben, ha nem is először, de ennyire azért ritkán, azt éreztem, boldog vagyok.

Bolond dolog. Akkor eszem, amikor jólesik, akkor gyújtok rá, amikor eszembe jut, akkor ülök le a billentyűk elé, amikor kedvem tartja, nincs, aki pofákat vágjon, nincs, aki sürgessen vagy visszatartson, nincs akinek lesnem kéne a szavát, a mosolyát, aki meg fontos nekem, azt látom akkor , amikor mindkettőnknek megfelel.

Voltam én egyáltalán szabad ez alatt a fél évszázad alatt? Ha voltam, hát nem sokat.

Hol egy férj, hol egy tartósnak ígérkező szerelem, valami mindig arra késztetett, hogy magamra erőltessem azt a társadalmilag elfogadott időbeosztást, amelynek egyetlen lényeges pontja, hogy ne maradjon időm a gondolkodásra, na meg, nehogy a végén még jól érezzem magam.

Így persze túlzás. De ha alaposabban szemügyre vesszük, mi mindennel töltöttem én ki a napjaimat, azért volna egy-két szavam ahhoz, aki ezt kitalálta.

Mert el nem tudom képzelni, miért kellett nekem munka után lélekszakadva rohannom, hogy megvegyem azt a csokoládét, amire majd fanyalogva azt mondod: "Most nem kívánom", miért kellett kétségbeesett igyekezettel elmosogatnom tíz perccel azelőtt, hogy  megjöttél, holott nagyon jól tudtad, csakis azért értem haza előbb, mert te beugrottál az Évike presszóba, miért kellett a Comedy Central-t hallgatnom még főzés közben is, amitől egyszerűen eldurrant az agyam, mert ennél sík hülyébb, sík nívótlanabb szemetet még nem volt szerencsém hallani soha, de soha, és végül miért kellett kidekorálva melléd feküdnöm, hogy aztán eloltsd a lámpát és unottan bámuld a plafont, arról meditálva, vajon van-e értelme bármit is kezdeni ebben az életben.

Egyszóval jó. Az nem kifejezés, hogy jó! Egyszerűen észbontó, mennyire remek!

És most már elmeséltem azt is, miért voltam ma ennyire felhőtlenül boldog, úgyhogy következhet a legszebb pillanat, amikor írok, mert nekem írnom, mostantól - SZABAD!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.