SZÍVTELENÜL

Azt mondod, lélektelen és gonosz vagyok. És nincs nekem szent. És odaadom a lelkemet egy félig sikerült poénért.

Nem mintha mentegetőznöm kellene, de igenis van lelkem, ez már abból is kitűnik, hogy odafigyelek a bíráló szóra, ami legkevesebb hiúságot, jobbik esetben érzékenységet jelez.

Aztán a gonoszság. Naná, hogy rettentő gonosznak kell lennem, ha időről időre próbállak megóvni a konfabuláció okozta károsodástól, ha nem győzöm elismételni, vigyázat, ez itt a képzelet!

Ami a szentséget illeti, magad is tudod. Néhányan fontosak nekem, őket megkímélem attól a hadjárattól, ami a blogokban folyik, nem tudsz róluk semmit, nem is fogsz, mert az ő életük, ahogyan minden hús-vér ember és nem imagináció által kreált koholmány élete számomra szent és tabu.

A poénokat elismerem. Talán azt is észrevetted, olyan poéngyilkossal állsz szemben, aki minden elrontott poén után némi szomorúsággal konstatálom, a tréfa nem jött be.

Amúgy csúf vagyok, öreg és rosszindulatú, és fiatal és okos és szép, egyszóval minden, ami téged szórakoztat, minden, ami neked kedvedre való, mert ez tart életben, ez hozza el a holnapot, és ennyire, mi tagadás, szívtelen vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.