TROCKIJ A JÁTSZÓTÉREN

Ezeregy éjszakán át mulattunk. Háromra emlékszem, a többi olyan volt, mint részeg álom, csupa láz, telis de tele félelem, mégis úgy érzem, ismerlek ezer éve.

Veled veszekedtem a játszótéren, te voltál, aki lehülyéztél, ha elrontottam a verseket, te neveztél nagyseggűnek és mondtad, hogy nem vagyok menő, te utáltál az egyetemen és gúnyoltál, amiért nem tudom, ki volt Trockij, és amikor mindketten hozzámentünk életünk szerelméhez, te voltál, aki megesküdtél, hogy nem álmodsz rólam.

Nem tudom. Talán ma is ugyanabban a homokozóban dobállak kaviccsal, nézem, ahogyan szétrúgod a homokváramat, hagyom, hogy arcátlanul nevess, szórakozz, félek, még mindig nagy a seggem és már nincs kedvem olvasni Trockijt, és bár életem szerelmének nem leszek többé a hitvese, hiányzol.

Minden nap, minden percben, ahogyan mindvégig hiányoztál nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.