szóköz
2009.10.05. 20:29
SZÓKÖZ
A legnagyobb művészet az öngyógyítás.Mindenféle kuruzsló, sarlatán, gyógyfű és kábítószer nélkül, amikor fogod és levágod valamelyik végtagját a léleknek, mondván, elsorvadt, satnya, perspektívája nincs, holt árnyék, mérgezi a nyáresték hangulatát, a jövendő szerelmek unalmát, mindazt, ami ebben a világban helyénvaló és működőképes - el vele!
Nem tudom. Azért az mégsem semmi, hogy fogom a konyhakést és amputálom a lelki lábamat.
Elnézem, ahogyan vinnyogok, nem akarok elszakadni önnön szívverésemtől, hiába mondom, hogy rossz szív az, nélküle jobb, az a valami odabent görcsösen kapaszkodik belém, ragaszkodik, hogy várjak, hátha szív nélkül ő is meghal, én meg zavarban vagyok, bevallom, kicsit szánom is, lehet, el kéne előbb bódítani, amikor eszembe jut, hogy nem élesítettem meg a bárdokat és akkor fellélegzek: a kivégzés elmarad.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.