EMBER ÉS ISTEN

notting hillbillies - your own sweet way

Isten, a maga végtelen szeretetében, nem kényezteti az embert. Ha nem volna ilyen csodálatos a hajnal, kegyetlennek mondanám.

Én persze nem sokat tudok. Amikor idejöttem, elfelejtettem mindent, legutóbb azt is, hogy vagyok, úgy éltem, ahogyan az élet, öntudatlanul, indulattal és kíméletlenül.

Nem, mint ha engem kímélt volna bármikor a temérdek szín és alakzat, a test vagy a lélekformájú teremtmény, eljátszottunk egymással, most vonzódunk, most taszítjuk egymást, most közömbösen keringünk pályáinkon, nem vesszük észre egymást, ha mindvégig egymás mellett haladunk, akkor sem.

A csillagok útja ilyen. Legfeljebb több azóta az ütközés, jobban megtanuljuk a varázsszót: félni és szenvedni, holott még csak nem is érzünk.

Olyanok vagyunk, mint a falevél. A nap aranysárgára festi ruhánkat, orcánkon ott táncol a tűz, és ha nem ismersz, azt hihetnéd, lelkes állat vagyunk.

Szeszélyes gyermekei a nyárnak.

Árnyékai a gondolatnak, amelyet felfogni a hús és a vér örökre képtelen.

DIOGENÉSZ A MACSKAKÖVÖN

Nekem édes mindegy. Lámpásom nincs, hogy Athén utcáin bolyonganék, és ha reggel kitárnám az ablakomat, az Akropoliszt látom magam előtt, így aztán nem tartozom neked semmivel. Halkan köszönök neked, a jó kereszténynek én, a megveszett kutya.

SZÓKÖZ

kiscsillag - örökre

A legnagyobb művészet az öngyógyítás.Mindenféle kuruzsló, sarlatán, gyógyfű és kábítószer nélkül, amikor fogod és levágod valamelyik végtagját a léleknek, mondván, elsorvadt, satnya, perspektívája nincs, holt árnyék, mérgezi a nyáresték hangulatát, a jövendő szerelmek unalmát, mindazt, ami ebben a világban helyénvaló és működőképes - el vele!

Nem tudom. Azért az mégsem semmi, hogy fogom a konyhakést és amputálom a lelki lábamat.

Elnézem, ahogyan vinnyogok, nem akarok elszakadni önnön szívverésemtől, hiába mondom, hogy rossz szív az, nélküle jobb, az a valami odabent görcsösen kapaszkodik belém, ragaszkodik, hogy várjak, hátha szív nélkül ő is meghal, én meg zavarban vagyok, bevallom, kicsit szánom is, lehet, el kéne előbb bódítani, amikor eszembe jut, hogy nem élesítettem meg a bárdokat és akkor fellélegzek:  a kivégzés elmarad.

ÉS TE GONOSZ VAGY?

santana - soul sacrifice

Nem tudom, miért kérem ki magamnak, amikor gonosznak neveznek.

Tegnap eljátszottam egy idült holdkórosoknak összeállított kérdőívvel és az eredmény, hogy kilencvenhét százalékban gonoszság lakozik bennem, felvillanyozott.

Olyan büszkeség fogott el, mintha legalábbis Nobel-díjjal tüntettek volna ki. Úgy éreztem, érdemes  élnem, ennyire gonosz rajtam kívül más nem lehet, felülmúlom a mesebeli mostohát, a Manson fivéreket, Lucretia Borgia elbújhat mögöttem, én valóban emlék és lelkifurdalás nélkül teszem el láb alól egykori kedveseimet, nálam csak az él túl, akik Laclos Vicomtjához hasonlóan esküdt ellensége minden mézeskalács háznak és Sade márkival együtt hirdeti, hogy az emberiség szenvedésre érett.

Talán mert elegem van a jótékonykodásból. Megelégeltem az emberiség gyermekded megaláztatását. A vigasztalást és a segítőket.

Hagyjanak végre megmérettetni. Hagyjanak titánokkal és szörnyekkel birkózni, hogy ne szimulációs játékok virtuális hercegnőjeként álljak szerelmem elé , de esküdjek örök küzdelmet, örök hitetlenséget annak, aki méltó ellenfelem.

PRÉDA ÉS RAGADOZÓ

Van egy, mindössze egyetlen pont az életemben, ami nem hagy nyugodni.

Fájó emlék, egy történés, amire nem találok magyarázatot, sérülés, trauma, ok- és céltalan sebesülés, amikor áldozattá váltam, én, az örök ragadozó.

Nem viselem. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe, nincs perc, hogy ne lapulna meg a közhelyek mögött, ne sajogna, hogy elengedné az életem.

Mindennel próbálkoztam. Elmondtam ismerősnek és idegennek. Leírtam és kirajzoltam magamból, mint jött-ment kényszerképzetet. Elemeztem racionális elmével, beláttam, megtörtént, nincs mit tenni, ez már csak így marad, szégyenfolt, kudarc. Aztán árbochoz kötöttem magam, hajamba csimpaszkodva tartottam vissza az emléket, hogy ne váljak megszállottjává egy embernek, ha egyáltalán emberi teremtés, akinek zavarodottságomat köszönhettem. Végül elmúlt egy hét, kettő, és mint akit megbabonáztak, visszatértem az oltárhoz, ahol nem volt senki.

Aki megtévesztett, megszűnt.

Én ma is ott kísértek.

Ott bolyongok, lélek és érzések nélkül, ahol az eredendő bűn fogant.

Egy könyv jár az eszemben.

Egy film.

Egy férfinév.

zanna bichevskaya - kazachya pritcha>>>

LEVELÉL MADRIDBÓL

Vannak országok, ahol kastély, börtön, délibáb - mind egy.

Ha nagyon elúnom magam, fogom az emlékeimet és elmegyek.

federico garcía lorca - carlos saura - antonio gades - bodas de sangre

SEMMI A SEMMIBEN

Imádom a semmittevést.

Lányom a másik szobából teszteli a tűrőképességemet, ír, nekem, olykor angolul, hogy megérezze az idegen hangzás varázsát és hogy engem elbűvöljön, erre semmi szükség, már így is a lábai előtt heverek, ideát, kissé magányosan, de mára már egyenesen örülök, hogy így alakult, mára már egyenesen idegesítene a teremtés megfakult koronájának beszólásai, a földhözragadtság, mára már a fiam is elkedvetlenít, ha rázendít arra a bizonyos  "Mindent tudok, tudom, hogy csak Mártika vagy!" nótára.

Mártikának azért becéznek, mert drámai allűrjeim vannak. Imádok szerepelni, imádok szenvedni, a mártíromkodás minden adottságával elhalmozott a Jóisten és bizony, élek az ajándékkal.

Ez persze csak részben állja meg a helyét. Alapvetően örömelvű vagyok, derűs és optimista, aki, ha boldogtalannak érzem magam, szemrebbenés nélkül faképnél hagyok bárkit, kizárólag ahhoz ragaszkodom, ami nekem jó, ami, ha meggondolom, hogy csak egyszer élek és ki a fene törődne a boldogságommal, ha én nem, megbocsátható.

Egyszóval ülök, benézek a levelek közé, ma úgy látszik, semmi nem várható, elolvasok egy novellát, most  Singeren van a sor, átfutok egy esszét, írok egy lábjegyzetet, lefuttatom a "Ki lesz a következő szex-partnered" kérdőívet a facebook-on, rövidítem a végtelent.

Amúgy jól érzem magam. Néha jut eszembe, hogy egy hét múlva üres a kassza, bérlet nincs, nem lesz, a gyerekeknek megígértem, hogy elmegyünk, de ezzel most nem törődöm - nekem így is jó.

Isten ege alatt a semmiben.

susu bolondság - csinibaba

ANGOLSZÁSZ SÓHAJ

Keblemre, angolszász 'wow' és minden, ami közönséges, legyen polgárpukkasztó, legyen méltó ehhez a ragyogáshoz, amely York napsütését megszégyenítve elhiteti velem, hogy gazember vagyok és azzal játszadozom, veled, vele és tudod mit, bárkivel, hogy elmondom, szeretlek, szeretlek mindörökké, szeretlek mindenkinél jobban, mert így tartja kedvem és mert nem jelentesz semmit, soha, ez jut eszembe, tetszik a szó és tetszik, ahogy a szívedhez kapsz, vajon neked szól-e a vallomás, bevallom, nem, neked aztán végképp nem, de nem bánom, adok egy percet, hogy hiúságodat legyezgesd és elhidd, emlékszem még a napra, amikor neked ígértem a szerelmemet, mert ez az én bosszúm, az én napom, az én emlékeim.

Flatus vocis.

Hallgatom, ahogyan megremegnek a fák, idebent csönd.

Mondd, kedves,  az őszi napsütés nem idézi fel benned a rettegést, hogy elfelejtelek?

NAPLÓ-SZERŰ

https://www.youtube.com/watch?v=cXNApZ2ALiQ&feature=related

Annyira csodálatos!

Annyi örömmel, váratlan szépséggel teli, hogy szeretném megosztani veled - ma jó napom van!

Ma rám mosolygott az ég, ahol nem lakik senki, legfeljebb anyám.

Nagyon hiányzik.

Milyen gyönyörű volt! Milyen hihetetlenül szép! Bizonyára a legszebb anya a földön!

(Annyira szép, hogy nélküle nincs értelme a szépnek.)

Mindenem megvan.

Néha Julikát sajnálom, aki lemondott Egyiptomról, hogy velem legyen.

Azt mondják, kedves a mosolyom.

Azt mondják, boldog vagyok.

1964. Dubna

TÜNDÉREK

Nem vagyok szomorú. Mindössze idegen, nagyon távol attól, ami létező.

Gyakran látom magam előtt ezt a házat. Több száz lakás, mind skatulyányi, itt-ott egy magányos ember, sosem találkozunk.

Ülünk a gép, a házi oltár, a képernyő előtt. Csodára várunk. Közvetítőre. Tündérekre, akik nincsenek.

this is the life - amy macdonald

A MEDIÁTOR

"A „léleknek” különböző fajtái vannak, melyek mindenkor a személyiségember egy bizonyos nézetéhez tartoznak: az állati lélek, a vérlélek, az észlélek stb. Ezek a lelkek halandók, és a biológiai halált követően lebomlanak..."   Akadnak azonban, akik "...egy másik „lélekről” is beszélnek, a „halhatatlan lélekről” mint az isteni Szellem és a személyiségember közötti összekötő kapocsról. A legtöbb embernél ez a „halhatatlan lélek” már csak szunnyadó elvként (Szív rózsája) van jelen, melyet fel kell ébreszteni. Krisztust azért mondják a lélek megmentőjének, mert egy abszolút megtisztított lélekközvetítő nélkül magasabb élet lehetetlen."

Édes jó Istenem! Hát mindenhova muszáj ezt a Krisztus meg Nagy Közvetítő maszlagot beszuszakolni?

Miért van az, hogy már a bokor is mediátor akar lenni köztem és teközötted?

Nem elég, hogy itt vagy és beszélgetünk?

MÉG EZ IS

Találkoztam egy kurvával. Nem kurva, hímringyó. A prostitúciónak olyan piedesztáljait emelte önnön hübrisze előtt, amely a közönséges halandó számára meghalad minden képzeletet.

Ül a szobájában, hetente cseréli a nőket és a lepedőt, a tisztaságra kényes, és közben azt hiszi,  gyermek ő, ahogyan egykor becéztem, gyermekkirály, és mindössze játszik velünk.

Nem tudom.

Nem vagyunk már így is túl sokan, akik mást sem teszünk, csak gyilkolunk?

RESTART és NÉPBUTÍTÁS

"You can understand the timing to:

* make a career change
* start a new business
* take the next steps for your business and personal life
* buy a new car to maximize best price
* go on a vacation to gain the most
* conserve energy for good health
* create personal changes
* solve problems
* build lasting relationships
* plan..."

Na, ezt nevezem én hülyítésnek!

RESTART?!

Óriási plakátok szerte egy kétes hírű téren, tele ugyanazokkal a szlogenekkel, amelyektől már a megszentelt víz sem tisztít meg, okádja őket a sajtó, a média minden csápja ugyanezekkel bombázza meggyötört elmémet, mindenütt gyűlölet és "Én vagyok a Jani!", mindenki olyan rohadtul okos, mindenki mindent ért, tud, majd ő megmondja - aztán mit?

Hogy maradjak a valagamon és jó esetben tapsoljak annak, ahogyan az újrakezdés jegyében újabb falakkal bástyázzák körül a leggyilkosabb beidegződéseket?

Magyar vagy, nem túrista? Magyar vagy, nem MIÉP-es? Én meg embert keresek. Embert, hogy az Isten bassza meg ezt az egész komédiát, és magam is, ez leghőbb vágyam, egyszer, valamikor, ember szeretnék lenni.

Mindegy. A dühöngés nem elég. Ugyanabba a hibába esek, mint az álomszegő és a lándzsarengető.

Abbahagyom.

Kezdjétek elölről, minden nap.

Én maradok itt, és megpróbálom azt folytatni, ami igaz.

EGY NAPLÓ

Egy teljes hónap némaság és itt vagyok.

Bármi, amit leírok, szigorúan igaz.

Egy napló, egy az ezer közül, némi exhibicionizmussal fűszerezve.

Pontosan annyi, amennyit látsz.

Megértettem, hogy akadnak nem jó emberek.

Hihetetlen, de így van.

Megértettem, hogy életem legszebb történései okozzák a legnagyobb csalódást.

Mától középszerűségre törekszem.

A halottaimat eltemetem - három év hosszú idő.

Nem mondom, hogy nem fáj, ha eszembe jutnak, de nem teszek értük semmit.

Mi van még?

Ha az istenek úgy akarják, mára elfelejtett mindenki.

Jól esik egy kis csend.

Belefáradtam lenni mindenkié.

EZ MEGINT

csak úgy

Ha napló, hát legyen az.

Ma újra dolgoztam, végre, na, nem sokat. Arra azonban jó volt, hogy megmozgassa a berozsdásodott kerekeket, visszaadjon annyi önbizalmat, amennyi ahhoz kell, hogy a szemedbe nézzek, amikor majd nem találkozunk,  és egyáltalán, hogy érezzem, nem vagyok rászorulva senkire, különösen magamra, rád, megvagyok így is, barátaim vannak, ismerős akad szép számmal, ami pedig téged illet, kezdem megszokni, hogy igen, igazad lehet, néha én is tévedek.

Mit mondjak. Remélem, jól vagy. Remélem, időben befizetted a számlákat, nem feledkeztél meg az úszásról és a lovakról, megsimogattad a magad okos, buksi fejét, ügyes fiú vagy, te aztán jól elintézted a dolgokat, csak tudnám, miért.

Miért is?

Mert rossz helyen voltam, rossz pillanatban. Ennyi éppen elég.

roger waters - hello

SIVA OLTÁRA

Istenem, mennyire rossz vagyok! Mennyire gyönge és fáradt!

Megteszek mindent, hogy elfelejtsem, hogy élek, hogy ne tudjam, mikor születtem, mikor szerettem, mikor öltem és mikor öleltél, ne tudjak semmit.

Ócska kis nő. Remélem, tökéletesen feloldódom abban az atomokban és űrben, ahol az elhajláson kívül egyetlen törvény uralkodik, hogy nem számít semmi, hogy nem volt értelme semminek.

Hát így szeress. Hogy neked adok mindent. Ezer arcodban, ezer szerelmes csókban, minden éjjel, amíg a karjaidban tartasz és a világ világ, de hát meddig tart ez a világ?

Azt hiszem, örökké élek. Azt hiszem, mindig meghalok.

ÉLEK

Nem érted?

Én itt vagyok! Itt - egészen! Én nem értem a szót "holnap", nem értem, hogy "majd", meg "egyszer", meg "várj", az én számomra nincs idő, nem létezik a semmi, csak most, csak ez, és ez a most most állandóan változó, most elragad, most magával ragad, most nincs pillanat, nincs lélegzet, nincs perc, hogy megálljak, hogy megkérdezzem, élsz-e még, nincs emlékezet, nincs múlt, nincs élet - élek.

Nem érek rá birtokolni.

A tiéd vagyok örökre, mindörökre.

Csak ne kérj. Könyörgöm.

Mert nem vagy.

Én nem vagyok veled.

deep purple - fireball

A PILLANGÓ

Pillangót láttam, könnyűt, mint a szél. Játszottam vele, a gondolattal, hogy ő én vagyok, és most látom, te vagy, aki játszottál velem.

nirvana - something in the way

BÚCSÚZNI TANULOK

janis joplin - cry baby

Annyi cinizmus van most bennem. Nem neked szól, nem másnak, még magamnak sem, de Istenem, hát akkor búcsúzzunk.

Tanuljuk meg? Minek? A többi barom úgysem fogja követni a szépen szóló körtemuzsika hangját, mi pedig megint pofára esve nézzük majd az árnyékokat a szemünk alatt: már elment.

Ez volt a búcsú, hogy nincs és nem lesz, hogy leckének ennyi is elég.

Még ragozzam is?

HÁROM KÍVÁNSÁG

Sírni szeretnék. Úgy, hogy ne zavarjam meg a csöndet, anélkül, hogy látnád a könnyeket vagy észrevennéd a tükörben a csillogást, anélkül, hogy egy sóhajt hallanál.

Én persze nem tudok sírni. Már nagyon régen elfelejtettem, hogy fáj.

Vagy inkább azt szeretném, hogy mégis itt legyél, és nem sírnék, hanem szájon csókolnálak, mint valami kölyök.

Idétlen, fölösleges gyermeke a szerelemnek.

eric burdon - one night

SE FLÖRT, SE JÁTÉK

aerosmith - dream on

Valamelyik este történt, hogy leültem az íróasztal mellé, magam elé tettem az életem és, Ivan Nyikolajevicshez, a nagy orosz bölcselőhöz hasonlatosan azt mondtam: „Na, ennyit erről! Ezt már akárhogyan is számolom, szerelem ebből nem lesz, se flört nem jön össze, ideje levonni a konzekvenciát, magamba szállnom és arra összpontosítanom, ami a hatalmamban áll, vagyis jöhet a semmittevés!"

A semmittevés persze rendkívül összetett fogalom az én szóhasználatomban. Idetartozik a gyerekek ellátása, a bevásárlás, a háztartás folyamatos fenntartása elemi, ámde működőképes szinten, a munkaköri leírás paragrafusainak szigorúan vidám betartása, felkészülés a lehetetlenre, az órákra, az örökös kételkedés és kíváncsiság, hogy amit összehordok egy-egy beszélgetés során, annak legyen, ha más nem, valami műveltség alapja, és persze Rita, Ritácska, mindig és mindenek felett, aki lassan már serdül, de még mindig úgy beszél velem, mintha egyek volnánk, noha pimasz és szeszélyes, akár az anyja, mégis megköveteli, hogy együtt bámuljuk a jövendőbeli képét, meghallgassuk a legújabb trágárságot a youtube-on, elénekeljük, hogy „Élj vele boldogan!”, ő pedig cserébe rám szóljon, hagyjam már abba - valahogy így néz ki ez a semmittevés és, bevallom, igencsak időigényes valami.

Kimondtam egyszóval, hogy bevégeztetett, nyugodjak békében, álmodjam én az ártatlanok álmát és hagyjam a szerelem és minden összetevőjének problematikáját az ifjú és meggondolatlan utókorra, amikor, magam sem foghatom fel, miért, mérhetetlen szomorúságot éreztem.

Nem is a Józsit sajnáltam. Nem az Elemért vagy a Sándort, hanem magát a percet, hogy repülhetek, vágyakozhatok, remélhetem a csodát, ami, ahogy azt mindannyian tudjuk, nem jön el soha.

És mégis. Vajon meg tudom-e majd őrizni a mosolyomat, azt a kegyetlen élni akarást, ami mindig is magával ragadott a szélsőségek legészbontóbb viharán át a teljes megsemmisülésbe, tudok-e majd nevetni, amikor velem szembejössz és még csak nem is sejted, hogy én vagyok az a nő, akivel nem találkoztál, akit perfid pimaszsággal hagytál várakozni az estében és a késő őszi ködben, akit nem hívtál, nem ismertél és nem látsz már emlékeidben sem?

Azt hiszem, szeretni fogom a semmit. Azt hiszem, nem félek elvágni azt az utolsó szalmaszálat, hogy elengedjem a kezed, mert nekem már komoly pártfogóm van, nekem már mindent szabad.

Tegnap beszéltem Istennel. Azt mondta, magányos. Nála kevesebbel nem érem be én sem, ha egyszer itt vagyok, ha egyszer nélküled is mindig veled vagyok.

MAJD HOLNAP

Talán majd holnap. Talán majd szóba állok veled, ha már megszoktam ezt a pucérkodó önmutogatást, ezt a kurválkodó blogot és szemérmetlenül a szemedbe nevetek: "Mit hittél? Hogy meghaltam talán?"

Még kómában, kábultan, ólmos karokkal, kövekkel a pillákon és a gyomorban, még nem látom, mit mondhatnék.

Élek. Ennyi elég. És egyáltalán nem öröm.

A MOSOLYGÓ ASSZONY

Nem tudom, hol kezdjem. A távollét, sokak szerint, jót tesz a kapcsolatnak. Én nem érzem így.

Nem töltődtem fel élményekkel, nincsenek események, nem is csináltam mást, csak gondolkodtam, egészen pontosan egyetlen gondolat foglalkoztatott, a minek.

Nem akartalak megbántani, bárki volnál is. De úgy érzem, nincs hozzám közöd, nincs kedvem kitárulkozni, ideszórni eléd az életem, amiről azt hazudtam, hogy hazugság, csak hát éppen nincs más, mint éppen ez, a hazugság, tehát igaz, és lássuk be, nekem sincs hozzád semmi közöm.

Ne legyenek reményeid. Ne higgy az álmoknak. Ne várj változást attól, ami örök és változatlan.

Az pedig az egyedüllét. 

Írja ezt a világ legmagányosabb, legmosolygósabb asszonya:

én.

ODAÁT

Nem tudom, hol jártam.

Nem emlékszem semmire és senkire.

Meg tudja valaki mondani, hogy kerültem ide?

BALFÉK ÉS GÁZ

Tök jó! Megint a senki. Megint üres a színpad, a vendégek elmentek, nem várnak folytatást. Csend.

Nem mondanám, hogy boldoggá tesz. Mégis van benne valami megnyugtató, valami elképesztően szolid, ismerős.

Megint sikerült. Mindenkit elküldenem, elriasztanom.

Azért nem akárki büszkélkedhet azzal, hogy röpke néhány óra leforgása alatt képes bárkit elveszteni, aki korábban megszállottként leste a mozdulatát. Nekem elég volt egyetlen szó!

Jól van, kicsim! Most pedig ne rinyálj! Ne magyarázd a bizonyítványodat, hogy te így akartad, akarta a halál!

Balfék vagy. Kicsi, édes, totál fölösleges kis balfék.

Tulajdonképpen még a biciklimbe sem tennélek.

Ami azért gáz.